Szóval, élek.
Kicsi arcocskámról lesül a bőr. Tudom eddigi eltünéseim közül talán ez viszi a pálmát.
Életem nagy vonalakban nem változott, kis vonalakban elég sokat. Még mindig a nagy M-nél dolgozok, bár remélhetőleg hamarosan már más státuszban, családi állapotom megváltozott, és úgy néz ki rövid időn belül költözök. Nem egyedül. Az úriember úgy beviharzott az életembe sok-sok hónappal ezelőtt, hogy időm sem volt sok mindenre.
A nagy szavakat mellőzni szeretném. A szuperlativuszok is. Nevezzük őt egy darabig AzEmbernek. Majd lesz neve idővel, most még korainak tartom. Csak mindenki szokja a gondolatot. Szóval AZúriember nem magyar, igy még ad némi fűszert az egész történetnek.
Egy szomorú változás történt, lemondtam a mozikártyámat. Időhiány miatt.
Viszont, elkezdtem sütni, főzni. Inkább sütni. Már van egy édességre mindig éhes száj, amit mindig be kell tömni valami finomsággal. Szóval az előző hetekben muffinokat, crumblit, palacsintat, citromos sütit sütöttem.
Új telom van, a hollandom sokat fejlődött, kiolvastam néhány könyvet magyarul és hollandul is. Szóval összességében jól érzem magam.
Még idegenben is vezettem egy kedves magyar párt, és egy csoportot. Ezek után gondolkodok, hogy idegenvezetői tanfolyamot érdemes lenne elvégezni. Csak a részleteket nem tudom, vagyis, hogy milyet.
Egyik hülye szokásomat is kicsit lefarigcsaltam: hajlamos voltam egy-egy filmet akar százszor megnézni. Sokszor csak háttérként hagytam, hogy szóljon. Ellenben pár megnézésre való darabok megtekintettem.:
- Jaws (Cápa) - Nem, eddig még nem láttam teljes egészben
- Mr and Mrs Smith (Hichcock alkotás- komédia)
- The third man (1949-es thriller)
Nos, összegzésnek ennyi elég. szerintem. :)