2010. november 11., csütörtök

Amit semmiképp se csináljunk Hollandiában II.

Bicikliút és annak veszélyei

Lehet lerágott csontnak tűnik, de a napokban látott balesetből kiderül, hogy mégsem. Sok idelátogató azt hiszi, hogy a biciliúton közlekedni vicces. Persze csak addig van ebben a hitben, amig nem repül a következő kukáig egy száguldó robogó által. Igen, sajnos ők azok, akiket mi sem szeretünk, de használhatják a bicikliutat.
A biciklis lecsenget és már előre lassít ha valaki előtte ténfereg, a motorosok gyorsabban hajtanak, ritkán dudálnak, így  blokkolni sem tudnak úgy, főleg ha a lüke turista miután rádudáltak, össze-vissza ugrál ijedtében. Ha mégis valami jelzőt megkongat, mire észrevenné, akinek szólt a figyelmeztetés, csak ha szerencséje van, és jó felé ugrik, akkor ússza meg ép bőrrel a helyezetet.
De ez ritka. Az első reakció a ledermedés, majd lép egyet előre, majd egyet hátra, jobbra, majd balra. És mire eljárja ezt a kis táncot már el is ütötték, hisz még kikerülni sem lehet, mert körbe-körbe táncol.
Biciklisek egymás között ütköznek, ill. néhány autós baleset van. De általában semmi komoly.

Összefoglalva
Ha gyalogosan közlekedünk:
1. Soha nem sétáljunk a bicikliúton. Nem vicces, kifejezetten idegesítő, dühítő, hisz ott a széles járda.
2. Ha ránk dudálnak egy irányba ugorjunk, ne lépkedjünk előre-hátra. Az utóbbinál még az is jobb ha egyhelyben maradunk.
3. Mielőtt átmegyünk az úton, bicikliúton nézzünk körül. Többször is.

Ha biciklire ülünk:
1. A bicikliúton haladjunk, nem rutinos lévén a közlekedési lámpákat tartsuk be.
2. Sötétedéskor mindig legyünk kellően kivilágítva.
3. Kanyarodás előtt az irányban lévő kezünkkel időben jelezzünk.
4. Olyan járgányt válasszunk, úgy állítsuk be az ülést, hogy ülve is leérjen a földre a lábunk, ha hirtelen kell megállni, leugrani a bicikliről, le tudtunk ugrani. A váz ne legyen hátráltató tényező.
5. A fékek rendesen fogjanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése