Minden alkalommal nagy izgalommal tölt el, ha olyan messziről jött embereket hallok nyilatkozni, akik most kicsiny hazánkban élnek, de származásukat tekintve külhoniak. Amikor pedig tetszésüket, elragadtatásukat fejezik ki, akkor valami furcsa érzés lesz úrrá rajtam. Amolyan büszkeségféle. -"Igen én is onnan jöttem, magyar vagyok."
Amikor meg a magyaros szokásokról, helyekről, ételekről nyilatkoznak pozitivan, szinte kedvem lenne hazamenni. Persze ez mindig addig tart amig bele nem nézek egy híroldal aktuális posztjaiba.
Azt meg kell hogy mondjam, a báj maga hiányzik.
Amiről ezek a sorok meg eszembe jutottak, az egy blog, amit egy barátom ajánlott fészbúkon. Adri knows. S valóban. Egy 11 éve Budapesten élő, világott látott nő, immárom magyar férjjel, és gyerekkel tudja.
Őszintén nyilatkozik furcsa szokásainkról, a magyar nyelv nehézségeiről. Politikától mentes irásai tökéletes nosztalgikus élményben részesítenek.
A blog olvasása után a régebbi, már megszépült emlékek sűrűjében hagytam elringatni magam. Honvágy fogott el. De aztán egy koppanással visszaestem a valóságba. Egyszer. Talán. De most még nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése