2011. május 29., vasárnap

Elmaradásaim

Egy kicsit visszamenőleg is

Eddig engedtem a káosznak, ami mostanában körülöttem van, már uralom. :) Mindennel el vagyok csúszva, nem csak a blogolással. De mindent szépen lassan próbálok pótolni. Így egy-egy dolog ami eszembe jut közzéteszem, akár visszamenőleg is egy kicsit...
Mint ezt is. :)

Ami most eszembe jut az első fékem bowdenjének az elszakítása. Múlt szombaton épp siettem volna be a városba, hogy a lányokkal találkozzak, mikor is néhány befüvezett suttyó előttem szarakodott. Még előzni is nehéz volt, annyira nem találták az utat. Majd pirosnál elém kerültem, a következő előzésnél viszont csak a társaság feléig jutottam. Ekkor az egyik meggondolta magát, és hirtelen irányt változtatott. Mindezt persze pont előttem. Így nagyon gyorsan kellett volna megállnom. Én mindent megtettem, de a fékem csődöt mondott, így a srác majdnem a forgalomban végezte. Meg meg sem lepődött. Nem tudom egyáltalán észlelte-e, hogy kicsikét arrébb toltam.
Az első fékem, ami akkor az egyetlen működőképes fék volt a biciklin megadta a magát. A hátsó arra volt csak jó, hogy ha nagyon lassan megyek kicsit le tudtam lassítani. Így kénytelen voltam a szervizbe elvinni, így most megint van első-, hátsó fékem. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése