Pénteken kezdődött azzal, hogy valamiért nem ellenőriztem indulás előtt mikor is kell kezdenem, (ezt minden nap megteszem) így sikerült egy órával előbb beesnem, azzal a tudattal, "úristen, el fogok késni!". Majd egy kedves munkatársam a beosztást nézegette, mikor érdeklődő arccal megkérdezte: "Judit, hogy, hogy ilyen korán?" . Nos, erre válaszolni nem tudtam, miután ellenőriztem a falon lógó papírt. A számok nem hazudtak. Egy órával korábban érkezdtem. De hála a nagy forgalomnak, korábban is kezdhettem, ennek örömére fél órával többet is dolgozhattam.
Hazafelé nagy lendülettel tekertem, és örültem, hogy végre hamar otthon leszek. Ha a sors is így akarta volna. Biciklim megállt. Leesett a lánc is. Mivel az okát nem tudtam, a láncot próbáltam visszatenni. Röpke negyed óra után, nyakig olajosan konstatáltam, lánc ide vagy oda, a hátsó kerék bizony nem mozdul. Mivel semmi látható dolog nem akadályozta, így kénytelen voltam a legközelebbi biciklitárolóhoz odaláncolni, és hazavillamosozni. Mivel olajos voltam a jegyként szolgáló chipkártyát kivettem a tokjából, és csak a zsebembe tettem.
Másnap délelőtt későn ébredve jöttem rá, hogy sok mindent terveztem aznapra, ráadásul egymást fedték volna a programok. Hosszasan tanakodtam, mitévő legyek, mikor Réka barátném tette fel az i-re a pontot. Hozzá is elígérkeztem, már épp lemondani akartam, de úgy döntöttem, majd Haarlemben elintezem azt a pár dolgot, a mozit meg hagyom. Amúgy is csak helyet foglaltam, jegyet nem kellett vennem.
De mivel a boltba időben akartunk menni, akkor már szinte késésben voltam. Megnéztem neten, van a közelből busz, minden fél órában. Üzentem, hamarosan ott leszek. És kapkodva készülni kezdtem.
De rosszul emlékeztem az indulásra, és már kabátban voltam, amikor leesett, a rendszer azt az indulást már a busz indulására írta. Számoltam, számoltam, Téényleg. Akkor van meg fél órám. Üzentem, fél órával későbbre tolódik az érkezésem.
Elindultam időben, mivel nem voltam teljesen biztos a buszmegálló elhelyezkedésében. Az első 10 méteren az egyik gombom szakadt le a kabátomról.
Akkor ezt még nem vettem jelnek. Úgy gondoltam a nagy sálam majd eltakarja, mint a másik hiányzó gombot is.
Útközben épp az időt szerettem volna ellenőrizni, ha a telefonom nem merült volna le. A buszhoz érve, láttam, még 33 perc van az indulásig. ÓÓriási, óránként jár, de nem tudok odaszólni, kések. Addig bementem a közeli boltba pár dolgot venni. Utólag visszanézve, sok órás müködésem egyetlen értelmes lépése ez volt.
Buszra felszállás közben vettem észre, hogy nem tettem előző este vissza a chipkártyat a tokba, és másik kabát van rajtam. Gyorsan előkaptam a pénztarcámat, már kértem is a jegyet, mikoris kiderült, a két nappal ezelőtt felvett pénz a harmadik kabátom zsebében pihent. Otthon.
Ezek után nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Hazasétáltam, majd Rékának üzentem, előkerestem mindent: pénzt, chipkártyát, póttelefont. És még a mosogépből is ki tudtam teregetni az időközben tisztává lett ruhákat.
A következő busszal mentem végülis. Így kb 2,5 órába telt eljutnom Haarlembe, ami fél órára van innen.
Jaa, és amit annyira el akartam intézni, arról kiderült, online is eltudom intézni. Nem kell fénymásoló, meg boríték, bélyeg. Csak a telefonom kamerája. :D Valahogy az agyam a legelőször kipróbált, de akkor még információk hiányában nem sikeres, de lehetséges és egyszerű műveletet nem rögzítette.
Remélem ennek a
Sokféle tanulságot levontam ezekből. Pl.: soha ne induljak el kapkodva, főleg úgy, hogy későbbi indulás volt tervezve. Meg: a telefonom aksigondját meg kell oldanom, mert így nem mehet tovább. Legutóbb Bandimmal vesztettük el majdnem egymást, ill. meg sem találtuk az állomáson. Ott póttelefon volt, csak a száma nem volt meg...Ott csak fél órát köröztünk egymást keresve az állomáson.
Ilyen, és ehhez hasonló mélyenszántó dolgok jutottak eszembe.
Nos, mára abbahagyom. Mielőtt elragadtatnám magam (ennél is jobban), és belemerülnek mindenféle gondolat kielemzésébe.
Jó éjt!
Brüsszeli út utáni aklimatizálodás...?
VálaszTörlésLehet. :D Ez még nem jutott eszembe.
VálaszTörlés