2013. március 21., csütörtök

Söndörgő

Előző posztomban már említettem egy koncert-termet. Ez volna az. Söndörgő, Lost Music of the Balkans. 
Még pár hete az egyik magyar közösség által küldött hírlevelében láttam a rövidke hírt, miszerint Söndörgő koncert lesz a Bimhuisban. Belehallgattam a zenéjükbe, és írtam is kis Pockomnak. Társulna-é e remeknek ígérkező zenei estre velem?!

Pillanatokon belül a jegyek is megvoltak. Igaz a hangulat nem hágott túl magasra még tegnap délutan, de miután finomat ettünk, ittunk egy kis bort, és fogvacogva élveztük muzsikát. Pontosabban dobogtunk, és legszívesebben roptuk volna, de sajnos ülös koncert volt. Azt viszont mindketten sajnáltuk, hogy alig lehettünk kb. 70-en, a majdnem dupla ekkora teremben. De pont ezért örülök, hogy a melletünk ülő, igen hangos magyar csapat, ha kicsit késve is, de megérkezett. Máskülönben túlságosan halk lett volna az este. 
A fiúk zseniálisak voltak. És utólag megnézve a taglistát, igazam volt, testvérek. De úgy tűnik több a rokoni kapcsolat, mint első hallásra tűnt a bemutatkozásnál. A nem hosszú hajú, más inges tag egyedül nem Eredics. Nos, így akkor értünk mindent. :)


Ez talán tágabb képet ad mind az együttesről, mind a koncertről:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése