2013. október 3., csütörtök

Mindennapjaim

Élet a mekiben és azon túl

Már párszor említettem, hogy valahogy minden nap történik valami. Ma épp az éttermünk a bejárat fölötti légkondicionálója gyulladt ki. Inkább kiégett. Lángokat nem láttunk, először csak a bűzre lettünk figyelmesek, majd a füstre.
Vicces, mert az utcában lévő villamossín-karbantartási munkák miatt nem volt egyértelmű a szag eredete sem. Így csak az ajtó fölött kiömlő füstnél hívták a tűzoltókat.

Hál'istennek csak az a készülék égett ki, mással nem volt gond. Egy fél órácska múlva már vissza is mehettünk takarítani, majd mindent rendbetenni az újra-nyitáshoz.

Ez csak egy volt a sok hasonló eset közül. Az elmúlt körülbelül 2 hónapban, volt részem már bombariadóban, és tűzriadóban is. Egyszer a szemben levő Starbucksot fenyegették meg bombával, utána a másik szemben lévő Wok To Walk-ban volt két, egymás utána nap tűz. Ez utóbbi hely teljesen kiégett.

Szóval unatkozni nem unatkozunk, minden napra jut valami. A belvárosi eseményekről nem is beszélve. :)

Amúgy ennyire nem veszélyes a dolog. A nagyon sűrűn lakott helyeken, főleg ahol az egy négyzetméterre
jutó éttermek száma magas, és az épületek eredeti faszerkezete még megvan, ott mondjuk kicsit nagyobb az esély kisebb tüzekre. És mivel Amszterdam, főváros, és ez a belváros ráadásul, így minden más is itt csattan. Ennyi és nem több. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése