Egy kis esti Haarlem

Egy kis csipet Bandi, avagy Haarlem utcái az ő lencséjén keresztül

˘A képek Andrási Gábor tulajdonát képezik, bármiféle felhasználását emailben lehet kérni.

Rembrandthuis no.2.

Dat kan beter! Rembrandt en de oude meesters

Immárom mindketten Museumkaart boldog tulajdonosai vagyunk, így minden hétre jut valami látnivaló.
Múlt héten egyik nap a választás az Amszterdamban lévő Rembrandt-házra esett. Magáról a múzeumról már részletesen írtam korábban, így ezzel senkit sem fárasztanék. 

Amit meg szeretnék említeni az, a legújabb kiállítás, amit mi még a pirosszőnyeges megnyitő előtt láttunk. Pénteken délután szerencsénk volt. Ezalkalommal olyan lehetetlenül sem voltak sokan, és sikerült elcsípnünk a bemutatót Rembrandt rézmetszetes technikáiról is. Alapvetően 3 különböző technika van, de amitől a nagy mester képei különlegesek, hogy ő megtanulta ötvözni őket. 
Sajnos a technikákról angol nyelvű előadás volt, és mivel nem igazán értek hozza, így magyarul keresek majd valami okos oldalt ahol mindent elmagyaráznak. Akkor nyilatkozok ezügyben bővebben. :D

Vissza a kiállításra. Legutóbb a jobb-bal oldali látásmód közötti különbséget elemezték nagyítóval. Rembrandt pont a kép tükörképét látta, és karcolta, de a rézkarc papírra nyomása miatt lett a tükörképből a kép maga, amit mi is látunk. És azt vették görcsó alá, ez a tükörkép-(d)efektus miben változtatja meg magát a művet, és miként látta a festő maga.

A mostani kiállitás Rembrandt munkáinak az ún. előzményeit állítja párba. Más kortársak művei lógnak Rembrandt "reprodukciója" mellett. Tudom ez erős szó rá, és valószinű máshol ezeket máshogy is tanulják, de tény némelyik festményt ma már lehetne perelni plágium miatt.
De nem ma van, és mindenhol vannak előzmények, ihletet adó alkotások, vagy olyan dolgok amit a művész átvisz az ő művébe, de már kicsit átalakítva.
Ugyanez a helyzet Rembrandtnál  is. Sok képen valóban felfedezhető a hasonlóság, de hol nem, ahol kortársakról beszélünk, hasonló irányzat, témaválasztás, stb..
Ami általánosan elmondható, hogy Rembrandt vagy áthelyezte a hangsúlyt a képen és ezáltál sokkal életszerűbb lett, vagy egyszerűen dinamikussá tette. 
Ami még érdekes volt, az maga a párbaj, Rembrandt és kortársa, és barátja, Jan Lievens között. Ugyanazokkal a modellekkel dolgoztak, így a képek is szinte ikertestvérei voltak egymásnak. Szóval az előző állításom ezért is helytelen. Ha adott a téma, hasonló stílus, és irányzat, akkor a hasonlóság szinte biztos, még akkor is ha minden pont nem is egyezik.

Szóval még pár dolgot tanultam a NagyMesterről. 

Ha egy nap legalább 25 órából állna....

Tudom néhányan most ejtenek el egy halk sikoly-szerű hangot. Nem, én sem gondolom teljesen komolyan. Csak néha napján eszembe jut, úgy mint ma is. Egyik nap eltelt, a következő már el is kezdődött.
Annyi mindenről tudnék most is írni, de csak egyet kihúzok a kalapból, és lesz ami lesz.

Úgy látszik ez egy ördögi kör. Vagy van időm blogolni, de gyakorlatilag nincs miről. Ha lenne téma, akkor meg az idő bizonyul kevésnek. De minden tőlem telhetőt megteszek.

Nos, ha egy nap 25 órából állna, lehet néha "elaludnám" a különbséget. Vagy átdolgoznám. Bár attól függ az a plusz óra mikor tevődne hozzá. És persze hogyan, a legfontosabb. Ha például egyszer csak megfagyna az idő a nap egy bizonyos szakában, akkor csak okosan kellene a dolgokat időzíteni. Ha ez az éjfélt tolná ki, akkor vagy alvás, vagy munka, vagy filmnézés, olvasás, vagy egyéb hasznos tevékenységgel eltöltött időt növelné.
Ha mondjuk a percek nyúúlnának meg, akkor már bajban lennék. Az talán a legrosszabb eshetőség. Akkor mindennel többet foglalkoznék, azzal is amivel nem akarok.

És elképzelhető, hogy csak csömörből vödörbe esnék. Hosszabb nap, több eseményt eredményezne, és egyáltalán nem biztos, hogy mindezt a ki is tudnám küldeni ciber-térbe is.

Szóval, jól van ez, ahogy van. Elég ez a 24 óra. Néha egy-egy hetet visszanézve még sok is.

Gravity

Kis Drágám első 3D-s moziélménye

Nem rég végre eljutottunk a Gravity-re. Két vágyam is teljesült egyszerre. Bandit elvittem egy 3D-s vetítésre, és a Tuschinski-ba néztük meg. Ebbe a -méltán nevezhetjük- filmszínházba már korábban is el szerettem volna vinni. Egyik kis szerelmem. Gyönyörű szép már a lobbi is, a falon lévő festmények, stukkók, a plafon lévő szines megvilágítása, a hatalmas szőnyeg mesebelivé teszi. Minden teremnél kényelmes fotelek, a mellékhelységekben is hatalmas tükrök, mosdókagylók. mindezek a legapróbb részletekig felújítva. Az egész épület azt az érzetet adja, mintha kb 1oo évvel korábbi időbe csöppentünk volna.

Hozzatenném, hogy tavaly a filmfesztivált is itt rendezték. Majdnem 12 órát is elüldögéltem a székeken és ép fenékkel álltam fel az utolsó filmről. A nagyterem, a filmszínházhoz megfelelően rendelkezik páholyokkal, és a vászont egy hatalmas bordó függöny fedi. Imádom.

A film: Egy olyan 2 szereplős dráma, aminek a 3 dimenziós technika nagyon jót tesz. Nem szeretnék részletekbe belemenni, mert aki esetleg nem látta, de kiváncsi rá, neki lelődözném a poénokat. És ezt soha nem akarnám.
A film kiszámíthatatlan, így a feszültséget is tudja fokozni minden pillanatban.
Tetszett. Szép a képi világa, amit a sok dimenziós felvételek csak kiemelnek.

Es jó volt látni Bandimat úgy örülni mint egy kis gyerek, mint aki megkapta karácsonyra a régóta áhított játékát. :D

Egy kis ízelítő: