Kihagyott részek

Minden, ami a Vasárnapból kimaradt

Nemrég küldött B. egy fényképet, és eszembe jutott egy-két , pontosabban 3 dolgot elfelejtettem megemlíteni a tegnapi kirándulásunkkal kapcsolatban.
A fényképen lévő feliratot: "HOMO SAPIENS NON URINAT IN VENTUM", mi is láttuk, a Leidseplein mellett. Akkor a szöveg értelmezésében addig jutottunk, hogy bölcs ember nem vizel....
Aztán később Ő utánanézett: Bölcs ember széllel szemben nem vizel. :D Persze, hogy ismertük!! A felirat egyébként egy kicsike elkerített kertre néz, ami tele van virágokkal és napon sütkérező gyíkokkal. Illetve ez látszik messziről. Valójában ezek zöld, öntött vas óriás hüllők.
Mielőtt ama latin intelem alatt elsétáltunk volna, egy utcai óriás-sakk bajnokságnak voltunk szemtanúi. Félméteres fa bábukkal folyt a mérkőzés, a földre festett hatalmas táblán. Számunkra így teljességgel átláthatatlan volt. A többi szurkoló is elég erősen koncentrált. Lehet ők sem nőttek fel a feladathoz. Csak a kiválasztottak, az arra alkalmasak küzdhetnek....

Vasárnap

Vondelpark és környéke

Tegnap megint nyakunkba vettük a várost. Az irány most más viszont más volt. Elindultuk, sétáltunk erre-arra. Cél nélkül lődörögtünk a hatalamas tömegben. Töménytelen mennyiségű turista lepi el a várost már most, tavasz legelején. A biciklit bérelők a legrosszabbak. Sok még a kerékpárját sem tudja rendesen irányítani, nemhogy másra figyelni...
Odafelé menet a sétálóutcához közeli téren egy művészeti vásárba botlottunk. Fesmények, szobrok, és maguk a művészek. Nekünk is megtetszett egy-kettő alkotás, a megfizethető áruk miatt gondolkodtunk egy megvásárlásán. Végülis egy kicsike időre jegeltük a dolgot. Amúgy meg minden vasárnap más, és már festők képei lesznek a standoknál. Így majd máskor is benézünk. :D
Kicsit lejjebb megkostólhattuk a legújabb Lays terméket, a sajtos-pepperonis pizzás chipset. Egy pár sarokkal odébb meg az Orea kekszekből kaptunk párat. Igazából a kekszből majd egy nagy zacskóra való gyűlt össze a táskánkban, mert épp a téren keringtünk Wc-, kávékeresés ügyében.:P És akárhányszor elmentünk pár méterre a promociós pult mellett, mindig a kezünkbe nyomott az valamelyik hostess egyet...Tisztára, mint Bp.
Némi séta után egyszer csak Amszterdam egyik (lehet 'a') legnagyobb parkja, Vondelpark mellett kötöttünk ki, így megnéztük, körbesétáltuk.
Idilli környezet a városban. Szép zölt pázsit, fák, járda mellett fehér homokkal leszórt gyalogút, tó, virágok, kiülős kávézók. Minden ami egy ilyen parkba kell. Emberek biciklikkel, gördeszkával, kutyával, görkorival, lovaskocsival. Na meg persze, a futók! Ők kimaradtak, de belőlük is akadt bőven. Így itt gyakorlatilag a gyalogos a legutolsó a hierarchiában, neki kell mindenki elől ugrálnia, el ne üsse valami, vagy valami.
Találtunk egy nagy fa törzse körül lévő fém valamit, tele csipeszekkel, amiken mindenfelé apró elveszettnek hitt holmi lógott: talált tárgyak fala. :D
Van egy dolog, amit már akartam írni, de igazából nem emlékszem meg is írtam-e. A cicákról. Amszterdamban mindenhol van cica. A még ki nem nyitott éttermek asztalán, a más bezárt utazási iráda ablakában, a kocsmák asztalán, a gyorséttermekben. Mindenhol. Egyik sem kóborállat. Mindegyiknek van helye, szép, egészséges cicák.
Igyekszem majd ezeket is megörökíteni. Tegnap csak egyet tudtunk lencsevégre kapni. De majd lesifotósként működök kicsit...:D

Építkezések

Olvastam többször, több helyen, hogy Budapest mennyire csúnya, koszos az útlezásárok, metróépítés, egyéb felújítások miatt.
Más városban is hasonló, ha nem rosszabb a helyzet. Itt, Amszterdamban, ahogy jobb idő lett, a házakat egyre takarták le, állványozták fel, az utakat zárták le.
A szemben lévő házat is. Egyébként ott még mindig folynak a munkálatok.
A belvárosban meg egyenesen káosz uralkodik időnként, pedig itt alig van autó, busz, villamos. A járdákon a köveket meg állandóan felszedik, majd visszarakják. Az okokat egyáltalán nem értjük. Most, az ablakunk alatt is elkezdték. A különbség csak annyi, hogy időnként markoló, meg egyéb hasonlóan apró munkásgép döbörög el az utcában, berezegtetve az egész házat, az egész utcát.
Reggel mikor elkezdtek dolgozni vele, akkor a csukott szobaajtó kinyílt.....Az ablakok berezonálnak.
Mindez azért, hogy minél több hangos turista jöjjön, és élvezze a szabad levegőn az ételét, italát. Éjjel-nappal. Nincs belőlük így is elég....

Utrecht 2.rész

Két külön bejegyzésbe írom, mert félek, ha elkezdem a múzeum-mesélést, akkor nagyon belemelegszem, és nagyon hosszú, és unalmas lesz.. Talán így egy kicsit elviselhetőbb. :D
Már előző nap nézegettem, olvasgattam interneten a városról, és akkor a Centraal Museum volt, ami már első ránézésre szimpatikusnak tűnt. Így végül ez mellett döntöttem.
A múzeum holland, ill. utrechti születésű művészek munkáinak ad átmeneti otthont.
Minden korból, minden stílusban. Sok kisebb terem szerteszét abban a hatalmas házban, számomra kaotikus rendszerben elrendezve. Bár az is lehet, én nem találtam meg az ajánlott irányt.
A gardrób lent volt az alagsorban, én innen a nyilakat követve az 1. emeletre mentem, a modern festészethez. Kiki Lamers szürke gyerekarcai bánatttól, félelemtől voltak terhesek.
Egy emeletet lépcsőztem, hogy az 1800-1950 között készült képekben gyönyörködjek. Mind csendélet, különböző festőktől. A téma mindenhol hasonló: vitorlások, kikötő, holland alföldi táj, nagy, színes virágcsokrok.
Ezek után a táblák szerint egy másik bejáraton, de ugyanezen a szinten megnézhetek sok-sok apró, törött szobrot. Fejnélküli, karnélküli szobrok tömkelege ácsorgott az üvegfal mögött. Mind bibliai alakokat ábrázolva. Egy gyors kör-séta után egyenes a tetőtér felé vettem az irányt, ahol megismerkedhettem Utrecht születésével.
Egészen pontosan a római kori ásatások leletein keresztül mesélték el, a közel 2000 évvel korábban ott élők életét.
Régi író-, tisztálkodó eszközök, edények, tálak, saruk maradványai beszéltek az ősi erődítményben élő római katonák mindennapjairól.
Innen lebukdácsoltam a lépcsőn, egészen a földszintig. Az iránytadó táblácskák azt mutatták van még általam meg nem tekintett festmény a nap alatt. Az 1600-as években festett alkotásoknak falat adó teremben 8 termecskét rendeztek be a szervezők, művészek szerint bontva az egységet. Amitől talán mégis egy kerek egész lett, az a kor, és a téma. Bár lehet ez a kettő kéz a kézben járnak együtt végig a történelmen. Itt a kor a 16. század második fele, és a 17 század, a téma a vallás, Biblia, portrék. Mind ez erőteljes színekkel, nagy alakokkal szemléltetve
Egy nagy babaház állt az utolsó termecske közepén, 17. századi stílusban berendezve, aranyos icike-picike babákkal.
Ami még kimaradt a már így is fárasztó túrából, az Alexander van Slobbe divatbemutatója. Itt nem csak álltak a bábuk. Lógtak a plafonról, vagy egy nyitott dobozból kukucskáltak kifelé. Rövid dokumentumfilmen megnézhettem mi az ő újítása a divatszakmában. Többek között az anyagok összekötése: A ruhát kifordítják, és a már előre rávarrt szalagokat a kivánt hatás elérése érdekében megfelelően összekötik. Így a már kifordított, kész ruhán érdekes, dekoratív ráncok keletkeznek. Persze ezen kívül gondolom nem ez az egyetlen újdonsága. Mindenesetre teljesen laikus szemmel is igen megnyerőek a ruhái.
Mikor kisétáltam innen azt hittem, hogy mehetek a szekrényekhez a táskámért, majd onnan a friss levegőre. Tévedtem. De csak egy röpke időre. Visszafelé belebotlottam egy ezer éves viking hajóba, amit a városban találtak. A korából sok száz évet le is tagadhatna, kitünő állapotnak örvend. Ez állítólag a Dániából érkező ill. a holland szakértők együttes munkájának is köszönhető, a megfelelő, és egyben bonyolult konzerválási folyamatot illetően.
Majdnem két óra telt el, mióta a jegyemet megvettem a pénztárnál és már egyre jobban fáradtam.
De még a Dick Bruna ház hátra volt, amihez át kellett sétálni az úton, egy másik épületbe. Ő a megalkotója többek között Milffy-nek az aranyos nyuszinak. Az épület egyik szárnyában az ő munkái voltak mindenütt. Az alsó szinten a mesekönyvei, és az ezekből készült játékok, rajzok. Felül meg a korábbi munkásságát mutatták be a nagyérdeműnek. Könyvborítokat, plakátokat rajzolt hasonló stílusban hosszú éveken keresztül.
Ami még említésre, és persze dícséretre méltó az az, hogy itt a turistákra is, a hollandul nem beszélő emberekre is gondoltak. Minden egyes kiírás, leírás, útmutató, tábla mind hollandul, mind angolul ki volt rakva. Ilyet még sehol máshol nem tapasztaltunk.
Ezek után szendviccsel a kezemben indultam vissza a főtérre. Sütkéreztem a napon, fényképeztem, sétáltam, nézelődtem, turistáskodtam. A megbeszélt időpontra pedig, a megbeszélt helyen voltam.
A napot szinte lezárva sültkrumpliztunk, majd forrócsokiztunk. Ezek után kéz- a kézben andalogtunk fáradtan az ürességtől kongó utcákon. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy itt az élet a nappal együtt, éjszakára nyugovóra tér. Az utcák teljesen kiüresedtek. Még szépen sem volt kivilágítva semmi. Sötétben egyáltalán nem volt érdekes. Így az állomáshoz vonszoltuk fáradt tagjainkat.
45 perc múlva én már az ágyban húztam a lóbőrt.

Utrecht 1.rész

Párom kapott úgy egy hónappal ezelőtt egy levelet a szervezettől, akitől a fizetését kapja. Március 23-án Utrechtben 14 órakor lesz pár előadás a cég működéséről, és ajánlottan kötelező a részvétel.
Így mentem vele! Már délelőtt vonatra ültünk, hogy legyen időnk még ott nézelődni. Az út cirka 30 min. és vonatok negyedóránként közlekednek ezen a vonalon egész nap, késő éjjelig.
Az első benyomásunk, miszerint nagyvárosias a plaza miatt, ami rögtön a vonat-, buszvégállomásnál van, később tévesnek bizonyult. Sokkal kevesebb a turista, a belvárosnak meg egyáltalán nincs olyan hangulata mint Amszterdamnak. A házak újabbak, kevesebb a csatorna. Szexshopot egyáltalán nem (itt minden sarkon több is van), Coffieshopot meg elvétve láttunk.
A városon egy tornádó söpört végig 1674-ben, és maga után csak hatalmas mennyiségű törmeléket hagyott, és csak az 1800-as évekre épült minden újjá.
Érdekesség, hogy maga a helység a Római Birodalom része volt, és több templom több, mint ezer éves.
Vallási-, kulturális központ a mai napig, de már csak a negyedik legnagyobb város az országban, 300 ezer fővel. 1550-ig büszkélkedhetett az utóbbi címmel is, akkor Amszterdam is egyre fontosabb hajózási útvonal, kikötő lett, így elnyerte tőle azt.
De még mindig itt található Hollandia legnagyobb egyeteme, és ezen kívül több felsőoktatási intézménynek is otthont ad.- Valóban a kávézók teraszán nem külföldi turisták, hanem egyetemisták napoztak, tanultak, jegyzeteket cseréltek.
A belvárosban hamar megtaláltuk a Turist Office-t, szereztünk térképet, vettünk jegyet a Domtoren-be.
A Szent Márton katedrálishoz tartozott egykor, a tornádó előtt. Ekkor a templom középső részét ledöntötte a szél, máig nem építették újra. Senkinek nem volt rá pénze.
Mint az idegenvezetőnk (A toronyba csak idegenvezetővel lehet bemenni. Bizonyos időközönként indulnak csoportok.) elmesélte, az akkori katolikus püspök a katedrális U alakú hátulját kezdte el építtetni gótikus stílusban, majd a tornyot. Mire arra a bizonyos középső szakaszra került a sor addigra már a protenstáns egyházé lett, így ennek megfelelően fejezték be. Egyszerűbben, olcsóbban. A végeredmény: sokkal gyengébb falak, amiket egy "kisebb szellő" is elfújt.
465 lépcső vezet fel, 112.5 méter magas (Hollandföld eddigi legmagasabb tornya).
33 harang, amikből 13 negyedóránként más dallamot játszik. Ezeken évente párszor 1 órán keresztül zenészek játszanak. A többi 20 harang csak nagyobb ünnepeken szólal meg.
A lépcsők először csak nagyok, magasok voltak, majd egyre csak szűkült a feljáró. A végén már engem is elfogott a félelemérzet. A mellettünk levő keskeny ablakok olyan nagynak tűntek, és semmibe sem lehetett kapaszkodni. "Mi van ha megcsúszok, vagy megszédülök, és kiesek az ablakon! Ha megbotlok, semmi és senki nem fog meg, csak az alsó szinten a faajtó!"
Egyszerűen utálom az ilyen keskeny csigalépcsőket!! De a látványért legalább megérte! Sok-sok kilométerig el lehetett látni, előttünk feküdt fél Hollandia!
Lefelé már kevésbé remegtek a lábaim, de így is megfontoltan lépkedtem. Kedves párom meg csak úgy lerohant.....
Végül idő volt, mindenki ment a maga útján tovább. Ő fejtágításra, én múzeumokba.
Folyt. köv.

Fényképek: itt

Ari Marcopoulos

FOAM-ban jártunk

Szombaton mivel biciklitúránk igencsak rövidke lett, így ebéd után ellátogattunk az egyik fotóművészati múzeumba, FOAM-ba, ahol Ari Marcopoulos munkáit néztük meg.
Egy általa készített rövidfilm, amibe a terembe való belépésünkkor szinte szó szerint botlottunk. A filmben két férfi világos kék, nyárias öltönyben, bukósisakban egy aránylag elhagyatott úton szágolt gördeszkán. A kamera valószínú a kezükben, és időnként egymás közt cserélgetik. A nézőnek közben tényleg olyan érzése van, mintha ő is száguldana, kicsit forogna a világ körülötte. Nekem a gyomrom is forgott, amint leguggoltak - felálltak, éles kanyarokat vettek. Nagyon tetszett, végig érdekes volt, lekötötte figyelmemet, pedig az ilyen kisfilmeknék ez ritka. Nem akartam már továnnmenni, 1 perc után.
A művész maga holland születésű, aki 23 éves körában költözött ki az USA-ba, New York-ba, később Észak - Californiába. Sok képet készített a 80's évek Amerikájáról, az utcai életről.
Természetképein a színek nagyon szépek. Mindegyik, mintha egy fantasy regény illusztrációja lenne. Ránéztem a képre, és vártam mikor bukkannak elő mesebeli lények, az elvarázsolt erdőben.
A családjáról voltak még fotók, ill. különböző apróbb sérülésekről, horzsolásokról. Itt a portrék legnagyobb részén a modell tekintete üres, kiábrándult. Mások az arcok, de a tekintet ugyanaz. Ezek valahogy kevésbé fogtak meg.
Sokat fényképezett gördeszkásokat, snowboardosokat is. Ezek közöl sok, amolyan kirándulós fényképnek tűnik "csak". Attól függetlenül jók, bár a hangulatukat nem éreztük át.
Találtam pár képet a munkáiból. Ami itt van, abból mi kb. az utolsó 30 darabot láttuk, vagy az ott kitett könyveiben, vagy a műteremben a falakon.
Akit érdekel: még találtam egy interjút (angol nyelven), amiben Ari beszél egy kicsit New York-ról, miért hagyta itt Hollandiát.

Felháborodva

Ma ismét tapasztalhattam azt, amit itt, Hollandiában már oly sokszor, hogy pisi-ügyben csak a férfiakra gondolnak!! Mintha csak ők léteznének a világon! Még az aprócska faluba is van nyílvános wc férfiakra szabva. És mi nők? Hol itt az egyenlőség? Se bokor, se fa, se nyílvános wc. Semmi. Nekünk be kell menni egy kávézóba, rendelni valamit, majd ezután elintézhetjük minden egyéb emberi szükségletünket. Mindezt egy olyan vidéken, ahol nem minden faluban akad presszó. És sok-sok kilométerenként akad egy-egy település.
És kedves hímnemű tesvéreink még így is, hogy minden utcasarkon van egy vízesparaván a számukra, renszeresen a csatornába, fa tövében, ház falánál intézik el dolgaikat.
Pofátlanság, és persze egyben felháborító!

Biciklivel vidéken

Reggel aránylag korán keltünk 8.30 körül, bár éjjel 1.30 körül feküdtünk. A szomszéd szobában a lányok "pofátlanul" már hajnalok halnalán elkezdtek beszélgetni, és kedves párom felébredt erre a tényleg nem hangos női csevelyre. Ő kelt, és szinte az egész házat felverte, beleértve engem is.
Mivel korán fent voltunk, korán reggeliztünk. Gyönyörűen sütött a nap, így ma ismét megpróbáltunk egy kisebb biciklitúrát tenni a környéken. Legalább is én így gondoltam.
Tegnap is elindultunk, de gyakorlatilag csak ronggyá áztunk. Messzire nem jutottunk. Pont egy húsz perces szakadó esőt fogtunk ki...:P
Ma nagyobb sikerrel jártunk. A szigeteket is sikerült megnézni. Borneo-, Java-, KNSM szigetét, Rietlanden-t, ahová tegnap indultunk.
Ma fény derült a rejtélyre is, az eltűnt holland fiatalság rejtélyére. Megtaláltuk hova vitték a kis lurkókat!! Mind ezeken a szigeten él és virul. Sokan vannak, a hollandok mégsem fognak kihalni!!
Amolyan kis Seholsziget, ahol a gyerekek játszhatnak kedvükre. Nem zavarja őket se autó, se turisták, se senki. Körös körül meg víz, így nem kóricálhatnak messze sem. :D
Mind a négy sziget különböző építészeti stílusban épült, de mind kertvárosi jellegű. A városközpont meglepően közel, mégis aranyos, nyugot hely. Biciklivel az út 5-10 percnél nincs több.
Azon gondolkodtunk, lehetséges, hogy az állam építtette ezt a helyet a gyerekes családoknak. Nomeg a cicáknak!!! Sok-sok aranyos cicának!
A nap további szakában kicsit északnak vettük az irányt. Sajnos ebbe a tájba nem szerettem bele. Csak a hegyek hiányoznak, de legalább is a dombok!!
A vidék: libák, kacsák, meg mindenféle vízi madarak mindenfelé. Kicsi romantikus falvak, apró házakkal, amiket csak a biciklisek zargatnak, de azok sokan!
Az apró települések között meg pár nyaraló, kikötő elvétve. Mindenhol fű, víz, madarak. Otthon nem láttam még ennyi libát, kacsát, meg mindenféle vizi madarat egy helyen! Közelebb a "nagyvároshoz" birkál legelésztek, ill. egy pónit is láttunk. (Azt hiszem póni volt. Pici, tömzsi ló, nagy sörénnyel...)
Ilyen vidékies, falusias hangulatot otthon, Magyarországon sem érezni. Talán a hatalmas mennyiségű belvíz miatt. Oda nem tudnak építkezni.
Szép volt, jó volt, csak a hegyek hiányoztak. Nekem legalább is. Talán ezt is meglehet szeretni egy kicsit. Mindenesetre Petőfinek biztos tetszene!
Ami még szerintem megszokhatatlan a nagy szél. Az út felét nagy szélben, a semmi közepén, a parton tettük meg. Ez kb 20 km volt. Szélben nem kevés!!
Pár falu, amit érintettünk: Holysloot , Durgerdam, Ransdorp.

Fényképek: itt