Utrecht 2.rész

Két külön bejegyzésbe írom, mert félek, ha elkezdem a múzeum-mesélést, akkor nagyon belemelegszem, és nagyon hosszú, és unalmas lesz.. Talán így egy kicsit elviselhetőbb. :D
Már előző nap nézegettem, olvasgattam interneten a városról, és akkor a Centraal Museum volt, ami már első ránézésre szimpatikusnak tűnt. Így végül ez mellett döntöttem.
A múzeum holland, ill. utrechti születésű művészek munkáinak ad átmeneti otthont.
Minden korból, minden stílusban. Sok kisebb terem szerteszét abban a hatalmas házban, számomra kaotikus rendszerben elrendezve. Bár az is lehet, én nem találtam meg az ajánlott irányt.
A gardrób lent volt az alagsorban, én innen a nyilakat követve az 1. emeletre mentem, a modern festészethez. Kiki Lamers szürke gyerekarcai bánatttól, félelemtől voltak terhesek.
Egy emeletet lépcsőztem, hogy az 1800-1950 között készült képekben gyönyörködjek. Mind csendélet, különböző festőktől. A téma mindenhol hasonló: vitorlások, kikötő, holland alföldi táj, nagy, színes virágcsokrok.
Ezek után a táblák szerint egy másik bejáraton, de ugyanezen a szinten megnézhetek sok-sok apró, törött szobrot. Fejnélküli, karnélküli szobrok tömkelege ácsorgott az üvegfal mögött. Mind bibliai alakokat ábrázolva. Egy gyors kör-séta után egyenes a tetőtér felé vettem az irányt, ahol megismerkedhettem Utrecht születésével.
Egészen pontosan a római kori ásatások leletein keresztül mesélték el, a közel 2000 évvel korábban ott élők életét.
Régi író-, tisztálkodó eszközök, edények, tálak, saruk maradványai beszéltek az ősi erődítményben élő római katonák mindennapjairól.
Innen lebukdácsoltam a lépcsőn, egészen a földszintig. Az iránytadó táblácskák azt mutatták van még általam meg nem tekintett festmény a nap alatt. Az 1600-as években festett alkotásoknak falat adó teremben 8 termecskét rendeztek be a szervezők, művészek szerint bontva az egységet. Amitől talán mégis egy kerek egész lett, az a kor, és a téma. Bár lehet ez a kettő kéz a kézben járnak együtt végig a történelmen. Itt a kor a 16. század második fele, és a 17 század, a téma a vallás, Biblia, portrék. Mind ez erőteljes színekkel, nagy alakokkal szemléltetve
Egy nagy babaház állt az utolsó termecske közepén, 17. századi stílusban berendezve, aranyos icike-picike babákkal.
Ami még kimaradt a már így is fárasztó túrából, az Alexander van Slobbe divatbemutatója. Itt nem csak álltak a bábuk. Lógtak a plafonról, vagy egy nyitott dobozból kukucskáltak kifelé. Rövid dokumentumfilmen megnézhettem mi az ő újítása a divatszakmában. Többek között az anyagok összekötése: A ruhát kifordítják, és a már előre rávarrt szalagokat a kivánt hatás elérése érdekében megfelelően összekötik. Így a már kifordított, kész ruhán érdekes, dekoratív ráncok keletkeznek. Persze ezen kívül gondolom nem ez az egyetlen újdonsága. Mindenesetre teljesen laikus szemmel is igen megnyerőek a ruhái.
Mikor kisétáltam innen azt hittem, hogy mehetek a szekrényekhez a táskámért, majd onnan a friss levegőre. Tévedtem. De csak egy röpke időre. Visszafelé belebotlottam egy ezer éves viking hajóba, amit a városban találtak. A korából sok száz évet le is tagadhatna, kitünő állapotnak örvend. Ez állítólag a Dániából érkező ill. a holland szakértők együttes munkájának is köszönhető, a megfelelő, és egyben bonyolult konzerválási folyamatot illetően.
Majdnem két óra telt el, mióta a jegyemet megvettem a pénztárnál és már egyre jobban fáradtam.
De még a Dick Bruna ház hátra volt, amihez át kellett sétálni az úton, egy másik épületbe. Ő a megalkotója többek között Milffy-nek az aranyos nyuszinak. Az épület egyik szárnyában az ő munkái voltak mindenütt. Az alsó szinten a mesekönyvei, és az ezekből készült játékok, rajzok. Felül meg a korábbi munkásságát mutatták be a nagyérdeműnek. Könyvborítokat, plakátokat rajzolt hasonló stílusban hosszú éveken keresztül.
Ami még említésre, és persze dícséretre méltó az az, hogy itt a turistákra is, a hollandul nem beszélő emberekre is gondoltak. Minden egyes kiírás, leírás, útmutató, tábla mind hollandul, mind angolul ki volt rakva. Ilyet még sehol máshol nem tapasztaltunk.
Ezek után szendviccsel a kezemben indultam vissza a főtérre. Sütkéreztem a napon, fényképeztem, sétáltam, nézelődtem, turistáskodtam. A megbeszélt időpontra pedig, a megbeszélt helyen voltam.
A napot szinte lezárva sültkrumpliztunk, majd forrócsokiztunk. Ezek után kéz- a kézben andalogtunk fáradtan az ürességtől kongó utcákon. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy itt az élet a nappal együtt, éjszakára nyugovóra tér. Az utcák teljesen kiüresedtek. Még szépen sem volt kivilágítva semmi. Sötétben egyáltalán nem volt érdekes. Így az állomáshoz vonszoltuk fáradt tagjainkat.
45 perc múlva én már az ágyban húztam a lóbőrt.