Barcelona II.

Tudom, kicsit széthúzom a beszámolókat. Kevésbé élvezhető. Mentségemre szolgáljon, hogy itthon vagyok - Magyarországon - nem úgy érek rá írni, mint máshol. :D

Nos, akkor folytatom az 1 héttel ezelőtti eseményeket.
Második nap Barcelonában:

Kicsit fejfájósan (csak én, a rosszul beállított légkondi eredménye..), de kipihenten ébredtünk. Ettünk pár falatot, majd nyakunkba vettük a várost. Úgy intéztük a programot, hogy délre a Katedrális előtti térre érjünk, leírásunk szerint itt minden vasárnap délben hagyományos katalán táncot mutatnak be. Ott helyben derült ki, ez az takarja, hogy egy főleg idősebbekből álló csoport járja a zenekar által húzott nótára a táncot.
Később a La Seu Katedrálist, a Gótikus negyedet is végigjártuk, megnéztük. A környéző kicsike, szűk utcácskákban is bolyongtunk egy darabig, míg végül a La Rambla-n végigsétálja a tengerparon kötöttünk ki. Ott elfogyasztottuk friss bagettünket; zöldséges, konzerves halunkat a hatalmas szélben. Egész nap sűvített a szél, bár nem bántuk, így a meleg is elviselhetőbb volt.
Az aznapi programtervben a Sagrada Familia, Parc de la Ciutadella, illetve este ha belefér, akkor az egyik strand volt.
A nagy templomnál kicsit megijedtünk a bejárat előtti sort látván, később kiderült alaptalanul. Gyorsan haladtak a sorban állók.
A bazilika hátsó részében elrendezett kiállítás Gaudi életéről, munkásságáról érdekes volt. Megtudtuk, hogy a tervezőt a természet, és a különböző elcsavart, megdöntött geometriai alakzatok ihlették meg. Erre számos példát felsorakoztattak: fán lévő bütyük, méhkaptár, virágok, fa lombozata...Az építkezés lassan, de biztosan halad. Jelen állás szerint 5-6 év múlva akár el is készülhet.
A Ciudadela Parkban aranyos zöld területek, pálmafák, szép virágágyások találhatóak. Sokan piknikeztek itt is (Güell parkban is). Egy kicsi csónakázó tó, az erdőből kikukucsgáló mamut, ill. egy Vízesés - szökökűt is van. Ha nem lettünk volna éhesek, és fáradtak hosszú órákat is eltölthettünk volna ott. Így csak egy rövidebb sétára futotta erőnkből.
Vacsi után elsétáltünk a város egyik szabadstranjára, a Barceloneta-ra.

Minden belefért, bár az is igaz, hogy a homokos partra már sötétedéskor értünk. Induláskor B. kijelentette, hogy ő bizony úgy nem megy el, hogy nem mártotta volna bele a tengervízbe a kezét. El is sétált oda, piszkálgatta is a vizet, majd kicsit bánatos, lehajtott fejjel, egyik kezével a cipőjére mutatva jött vissza.
" Igazad volt. Nem kellett volna. Azt hittem ki tudom számítani a nagy hullámok érkezését."
Majdnem sikerült. Ahogy lépkedett fel a lépcsőn a cipője klaffogott a sok víztől, homoktól. Hazafelé reméltük nem fog bepenészedni, nagyon bebüdösödni. Végülis a cipő túlélte a kalandot. Nem minden lábbeli mondhatja el magáról, hogy úszott egyet a tengerben.... :D
Reggel indultunk a hatalmas, de teljesen üres repülőtérről Ferihegy 1-re. Azóta itthon folytatjuk a körútat.

Barcelona I.rész

Barcelonában jártunk. Szombatot és vasárnapot majd egész nap a spanyol nagyvárosban töltöttük.
Mindenfelé járkáltunk, ami belefért, mindent megnéztünk.

Szombaton reggel indult vissza a busz Benasque-ból Barcelonába. Mi úgy döntöttünk maradünk hétfő reggelig. A szállodához egyik metróállomásról kicsi utcákon próbáltunk feljutni. Hosszú cipekedés után (1órakor a napon, csomagokkal 20 perc is örökkévalóságnak tűnik,plána ha kiderül rossz utcában fordultunk be..), amikor már tényleg közel jártunk, B. egy kisbuszban ülő férfit kérdezett meg. Ő elmondta, kb 25 méterre felfelé van a szállás, amit keresünk, majd 1 perc múlva mondta, hogy üljünk be. Felvitt a bejáratig. Utána nem tudtuk eldönteni ez a spanyol vendégszeretet, vagy ennyire szerencsétlennek, elveszettnek néztünk-e ki. Bármelyik lehet. A szoba elfoglalása, csomagok lerakása után kicsit fáradtan, de lelkesen nyakunkba vettük a várost. Először a mellettünk lévő Güell Parkba mentünk, persze a megfelelő mennyiségű hideg innivaló magunkhoz vétele után.
Két óra nézelődés után keveredtünk ki a parkból, ahol akár egy fél napot is eltölthettünk volna. Majd hamizni indultunk. Nagyon finom helyi specialitást ettünk: rízzsel (nekem tésztával) összesült tengeri herkentyük serpenyőben. Finom volt, és ügyesen szétbontottuk a rákot is!! :D
Az első napi tervbe még a Arc de Triomf (diadalív), Font Mágica (Táncoló v. mágikus szökőkút), ill. a Casa Milá, ill. a Casa Battló (Antonio Gaudi által tervezett házak, a Güell Parkot is ő tervezte).
A szökökút zenére kb. 15 percig különböző színekben táncolt. Gyönyörű volt!
11.30 körül, hullafáradtan hazametróztunk, majd beájultunk az ágyba. Próbáltunk minél gyorsabban, minél jobban többet aludni, készülve a másnapi egész napos kirándulásra.

Pireneusok IV.rész

Ezt a bejegyzést utólag, aljas mód visszadátumozva teszem közzé. :D

Most, ma (08.05) a nagy blogátalakításkor bejegyzéseket olvasgatva, a picassawebes slideshow-kat állítgatva lettem figyelmes nagy hibámra: a Pireneusokban volt még egy túránk utolsó héten, csütörtökön. Erról teljesen megfelekeztem... Pedig szép volt, mesélnivaló. És van hozzá sok szép fotó is. :D És így teljes a sorozat.
Nos, akkor az emlékeimet kicsit felfrissítem, és bele is vágok a történetbe.

Reggel volt, még a nap sugarai épp hogy nyaldosták a hegygerincet. 2 vándor nekivágott, hogy meghódítsa életük eddik legmagasabb csúcsát. Mentek, mendegéltek felfelé magányosan. Senki emberfiával nem találkoztak hosszú órákig. Egyedül a szél sűvítő hangja volt ami a csöndet újra és újra megzavarta. Egyre magasabban újra és újra más vidék tárult eléjük. Hol aranyos kis tavacska, hol fehér szétszórt apró kövek, hol hatalmas világos sziklák, hol zöld füves rét, hol hófoltok. A szél volt csak állandó útjuk során.

Már közel a gerinhez a szél csak egyre erősödött. Az utolsó sziklás szakaszon egészen bele kellett feküdniük, nehogy lefújja őket a hegyről. A magasabb, és erősebb vándor meg is ijedt néhányszor, a mélységtől jobban félt ő, mint gyendébbik társa. Bíztatni kellett, nincs mitől tartania. Ők annál nagyobbak, mintsem csak úgy lerepítené őket egy kis szellőcske!

Végül épségben felértek a csúcsra: 2738 méterre! Itt hallottak aznap először emberi hangot. A spanyol-francia határ lévén egyre többször köszöntek nekik: "Bonjour" - t. A hegy túloldalán már egyáltalán nem hallották az "Hola"-t.

A visszaereszkedvén 2200 méterre, átkelve a gerincen csodaszép kék tavakat láttak ők a határ másik oldalán. Ettek, ittak, megpihentek, majd jó érzéssel szedelőzködtek.

Végül hazafelé vették útjukat. Sokáig lefelé, és csak megint lefelé bandukoltak, közben hajukba, ruhájukba bele- belekapott a szél, táncba víve őket.

Leereszkedtek a völgybe, ahonnan indultak. Legelő tehenek keresztezték útjukat, akikkel kicsit el is beszélgettek. Azt mesélték jól tartják őket, nincs okuk panaszra. Fű elég van, az idő kellemes. Senki nem foglalkozik velük, azt csinálnak amit éppen kedvük tartja.

Azt mondták újdonsült barátaik, kövessék a nyomokat, amiket ők hagytak pár napja, amikor arra sétáltak, amerre két vándorunk tart.

Követve a legyeket, - őket látták meg először, akik a nyomok fölött röpködtek - hamarosan útjuk végére értek. Egyet szusszantak, majd jött a busz és hazazötyögtek vele.

A csodás napot ma is őrzik emlékeikben.

Benasque és környéke

Vasárnap is voltunk egy rövidebb turácskán a közelben. Egy közeli faluban: Eriste-ben, illetve egy ahhoz közeli vízesésnél: Cascada de Espigantosa-nál.
Aki még nem unja nagyon a fényképeket: itt
Az albumban van még pár korábbi kép, néhány korábbi magányos, kisebb túrámról.
Voltam a mellettünk lévő faluban: Ancilesben, onnan felmentem a felettünk lévő dombon lévő síközpontba, Cerlerbe. A fenti faluról sajnos nem készült fotó, nagyon-nagyon esőre állt az idő. Akkor aznap hazaértem, levettem a bakancsom, és már szakadt is az eső, mintha dézsából öntötték volna.
Már múlt hét elején egyszer ellátogattam Eriste-be, a tónál sétálgattam, ill. annak környékén.
Ezekről a rövidke sétákról van egy-két kép még.

Pireneusok III.rész

Szombaton ismét elindultunk az ismeretlenbe. Reggel egyedüli utasként felszálltunk a 7.30-as, La Besurta-ba tartó buszra. A végállomáshoz közeledvén a busz egyre jobban megtelt utasokkal, bár oda ahová mi szándékoztunk eljutni, csak kevesen jöttek. Akkor még. -Déután, visszaúton már telis-tele volt a völgy emberekkel.
Az első állomásunknál, Forau de Aiguallut-nél (kisebb vízesés) szépen megreggeliztünk még árnyékban. Majd a közelben lévő egyik tóhoz indultunk, Coll de Toro-hoz. Itt láttunk (mi borznak neveztük őket, de nem biztos, hogy azok) apró állatkákat játszani. Nevezzük borznak őket.
A fennsíkon ahova értünk több aprócska tavacskát, vízesést láttunk. Sokszor, inkább legtöbbször nem is a kijelölt, kitaposott úton haladtunk. ELkóricáltunk másfelé, hogy szépet lássunk. A sziklákon ugra-bugráltunk keresztbe-kasul, és találkoztunk többször borzokkal is.
Végül odaértünk a tavunkhoz is. A tengerszem kristálytiszta vizében kicsit belelógattuk a lábunkat, de csak amolyan "épp, hogy csak" módon. Nagyon hideg volt.
Az első állomsunktól ment egy másik út is, egy másik tóhoz, Ibon de Barrancs. Úgy döntöttünk visszamegyünk oda, és meglátjuk belefér-e az is. Végül elindultunk.
Ez az út kicsit kalandosabbak bizonyult.
Út nem igazán volt. Álltalában a folyó mellett, illetve a folyóban lévő kisebb-nagyobb köveken, szikladarabokon ugráltunk felfelé.
Elég sokáig mentünk, de sajnos az utolsó pillanatban mégis visszafordultunk. Mind fáradság, mind az időjárás miatt. Gyülekeztek a sötét felhők, délutánra egyébként is mondott esőt, és nem akartunk balesetet. Nem akartuk megkockáztatni, hogy ilyen szakaszon ér minket az eső. És nem tudtuk pontosan mennyire vagyunk a tótól. Sejtettük, hogy messzire nem lehetünk. - Otthon megnéztük, hogy valóban közel volt.- De az a rész is köveken. És már fáradtunk.
Én lefelé szó szerint bukdácsoltam. A bokám - ha nem lett volna rajtam bakancs- ki is fordult volna párszor. Ahogy egyik kőről a másikra szökdécseltem, és közben ügyeltem, nehogy a vízben, és nehogy két szikladarab között végezzem, forgott a bokám majdhogynem 180 fokos szögben. De egy-egy megcsúszásom csak egy kis ijedtséget váltott, semmi többet.
Egy nagyon picike karcolást- ami egy elszámított ugrás "váltott ki"- leszámítva nem esett semmi bajunk.
Így már 6-ra otthon voltunk. Hulla fáradtan, kicsit lepirulva. Én este a meccset nem is nagyon néztem már....

FIFA World Cup 2010 - A döntő

Mindent megtettek. Ügyesek voltak. Mi büszkék vagyunk rájuk!
Nem hittük, hogy eddig jutnak.
Szép volt Oranje!!
Tegnap a kocsmában még találkoztunk 2 hollanddal, szintén narancssárgában. Iagzából innen szúrtuk ki őket. Mindenki más pirosban. B. kicsit tartott is így, sárgában megjelenni Hollandia-Spanyolország vb döntőn, Spanyolországban. De semmi fennforgás nem volt. Természetesen.:D
És az ünnepléstől is el tudtunk idővel aludni. Pár petarda durrant, illetve a kocsikkal mentek körbe a városban, dudálva, éljenezve. De semmi komoly.

Pireneusok II.rész

Ma voltam az első hosszabb egyedüli túrámon. Már korábban kinéztem a környéken egy tavat. Úticélom tehát Ibon de Bastisielles volt.
Az elmúlt napok tanulságaként ma 8 körül indultam, nehogy megfőljek a napon. Nos, ez is kései indulásnak bizonyult. De csak sorjában.
Reggel kellemes hüvös idő fogadott. Reméltem minél tovább ez is marad, vagy én leszek valahol az erdő legmélyén, ahova még a napsugarak sem érnek el. Imáim csak részben találtak meghallgatásra.
Felfelé valóban kellemes idő volt. Az út kétharmada amolyan kicsit mindig emelkedős, de széles, aránylag sima, kanyarok nélküli, alignapos út volt, gyönyörű körképpel.
Az utolsó szakasz a papír szerint meredek, "zig-zag"-os. Valóban. A legtöbb szintemelkedést itt kellett megtenni. A tó 2200 méteren van, és szó szerint cikk-cakk-ban halad az ösvény.
Szenvedtem. Nagyon. De valahogy felküzdöttem magam. Ráadásul egy fiatal pár szinte szó szerint elfutott mellettem. Kicsit kiábrándító volt. Lefelé viszont már "velük" mentem. :D
Amint felértem, az az érzésem támadt, mintha Hófehérke erdejében lépkednek. Valami csodálatos volt. Sokat sajnos nem gyönyörködhettem a tájban békésen, a szúnyogok, legyek, meg mindenféle repülő állatok támadásba lendültek. Nem volt nyugtom sehol. Így fel-alá sétálva elmajszoltam egy müzliszeletet (ha járkáltam, kevesebben jöttek), körbejártam a környéket, csináltam pár fényképet, és indultam lefelé.
Korábban is, vagyis állandóan, és mindenhol rengeteg a légy. De ott fent valami nagy is elkezdett enni. Még vérzett is, miután elhessentettem. Be nem dagadt. Szerencsémre.
Visszafelé lényegesen gyorsabban jöttem. Közben kitaláltam, hogy 2 órás menetidőt szabok magamnak - Jaa, felfelé az út kb 3,5 óra volt.- 10 perccel több lett. Igaz közben majdnem teljesen elpárologtam a hűségben, épp hogy időben hazaértem. Pár km még és felfordulok valamelyik kövön.- Valahogy idén nem bírom a napot, a meleget. Lehet az egyenletes hüvöskés holland klíma miatt...-
Mindenesetre a mára betervezett napozásom a strandon elmaradt.

Egy kis megjegyzés:
1100-1300 méter környékén találtam havat, nem is keveset!! A képeken látható.

Oranje! Oranje!!

Velük drukkoltunk: :D (A nyuszit kivéve, ő Amszterdamban szurkolt a hollandoknak.)

Benasque

A falu, vagy város- nem tudjuk pontosan, a környező településekhez képest nagy- tündéri. Kőépületek, szűk utcák.
Pár kép a helyről

Itt most épp a város szentjét ünneplik: San Marcial-t. Szerdán kezdődött az ünneplés, egészen vasárnapig tart. Első nap a település apraja-nagyja népviseletbe öltözött. A meleg ellenére is.
Mi sok programon nem voltunk eddig. Szerdán a helyi férfiakat láttuk, amint leróják táncukkal a szent szobra előtt a tiszteletüket, majd körbe-körbe ropták kasztenyéttájukkal.
Később a helyi táncosok, énekesek, zenészek együttes műsorát élvezhettük. A cipőjük úgy tetszik!! Szép csipkés harisnyát is húznak sokszor hozzá. Lányok-fiúk, egyaránt.
Fiestes de San Marcial

Első túra - Pireneusok I.rész

Tegnap megejtettük az első túránkat a Pireneusokban. Valami gyönyörű minden. Magas hegycsúcsokat még nem döntögettünk, azt majd legközelebb. Most 1800-2000 méter magasan jártunk. Egy 1700 m-en fekvő termál fürdőt, egy híres, régi hotelt látogattunk meg.
A képek magukért beszélnek. A tűző nap miatt vagyok manónak öltözve. Kis híján napszúrást is kaptam...de csak majdnem. A kendő, és a hideg hegyi patak víze segített!! :D