Narancslekvár

Avagy első lekvárfőzésem története

Azt még nem említettem, de nem titkolt vágyam, hogy megtanuljak főzni.

Nem, nem az a fajta szakács vagyok aki évek óta próbálkozik, de semmi sem sikerül rendesen.
Nem sózom el az ételt, nem a hús marad nyers, nem égetek oda mindent. Egész egyszerűen eddig nem volt hozzá ihletem, lehetőségem, alkalmam. Szinte alig volt a kezemben fakanál.
Volt mindig finom ebéd, amit otthonról hoztam. Nagyon ritkán kellett bármit is csinálnom, azokkal komoly gond nem volt, de ez többhetente egy-egy alkalom volt. Nem hiányzott. Ami zavart, hogy sokáig ezzel cikiztek. Hogy nem tudok főzni.
Most van alkalmam, lehetőségem, rá vagyok kényszerülve bizonyos mértékig. Minden megvan hozzá. Megy is. Nem is unalommal csinálom, tetszik ez a fakanállal való csodatevés. Jól érzem magam a tűzhely mellett.
Nos, ez volt a bevezető. Immár hatodik hete csak az én főztömet eszegetjük napról napra. Sajnos a szobában nincs sütő, így a süteménysütés nagyon le fog korlátozódni: fánkra, palacsintára. Több eszembe se jut...
Nos, mivel kitaláltam miért ne csináljak ilyeneket karácsonyra, sütő hiányában narancslekvárra adtam a fejem.
Nem, nem akarom, nem fogom leírni az összes apró részletet, arra vannak a főzös blogok. Van belőlük bőven, én is onnan lestem időnként. :D
Tegnap nekiálltam a többórás pucolásnak, főzésnek. Azért nem írom rögtön, hogy jó lett, mert még kicsit fokozni akartam a hangulatot, de nagyon finom lett!! Féltem nem lesz lekvárszerű, nagyon rossz lesz az íze... De nagyon finire sikeredett. Igazából a lekvárkészítést eddig csak messziről szemléltem, így olyan kérdések merültek fel a fejemben, amit meg sem mertem kérdezni. Így az ész, és logikus gondolkodás szerint próbáltam kitalálni a homályos részleteket. A másik kapaszkodó, "otthon anyu hogy csinálta?", "mit tett bele?"..stb. kérdésekre a válasz megkeresése az emlékek kusza világában.
Csak, hogy ti is érzékeljétek a problémát, felvázolok, egy-két ilyan gondolatot.

1. "Kell-e vizet hozzátenni, vagy csak úgy a gyümölcsöt kell melegíteni, forralni?" - erre a vágása közben jöttem rá, miközben több deci levet engedett.

2. "Cukrot, mikor tegyem hozzá?" - itt az emlékek, ill. annak a foszlányai voltak segítsegemre. Anyu mindig beletette a gyümölcsöt, és ráborította a cukrot.

3. "Meddig kell főzni? Lesz-e ebből egyáltalán lekvár? Nem túl sokáig van a tüzön?" - közben kiderült, hogy sokáig kellett, míg szinte teljesen el nem tűntek a darabok.

4. "A zselatin: Mennyit kéne bele tennem?" - hát, ez csak úgy jött. Most sem tudom eleget, sokat tettem-e bele. Nem volt dolgom eddig zselatinnal. Az mindenesetre biztos, hogy ami kihűlt, annak lekvárállaga van. (befőzőcukrot nem találtam a boltban...)

5. "Miután kész, beleöntöm az üvegekbe, de le kell azokat zárni rögtön? Vagy csak miután kihült?" - ez is-is probléma volt, a megoldását illetően. Voltak képeim, ahogy otthon az asztalon állnak a befőttes üvegekben a lekvárok, a saját kupakjukkal. Ill. Később megerősítettem a dolgot. Amikor az egyik üveget meg akartam húzni, vagyis a fedelét, és nagyon hamar kinyílott, de nem tudtam jobban meghúzni.
Titok nyitja, gondoltam a kihülés közben jobban rászorul. Így is lett. Reggel az egy picike - az üveg nagy csak benne lévő massza nem több 2 kanálnál :D - adagot amit nekünk szántam, maradt, azt megpróbáltam kinyitni. Neki kellett feküdnöm rendesen míg le nem jött.

Végülis sikerült a dolog. Nem kell aggódni, nem fogom rendszeresen a konyhában szerzett okosságaimat megosztani ilyen részleteséggel..:D
Most csak kicsikét dicsekedni akartam vele!! :D
Egy száz szó mint száz, jó lett, finom lett, bár az utóíze lekvárnak kicsit kesernyés. AZ okosok mind azt mondták egy nagyon kicsit mindegyik kesernyés. Hát jó. Elfogadom.
És több lett, mint amit írtak, hogy mennyi a várható eltehető mennyiség!! Ebben kellemeset csalódtam. Biztos a narancs héjától is függ, vagy nem tudom...vagyis a naracshús mennyisége, meg mennyire lédús....:D

Tegnap még meglátogattam egy hofje-t (egy kis falu elzárva a többi háztól a centrumban) is a városban, ahol Hollandia legöregebb háza található, 1407-ből, egy igazi faház. De erről többet és részletesebben kicsit később.

Biciklim

Nos, megvan a biciklim!!!!! Igaz sok vesződséggel járt, de végül egy felújított, tuti kis bringám lett!! Ezzel - vagyis én az enyémmel, a párom meg az övével - tekertünk ismét a piacra. Most alig voltak, amit a rossz időnek tudtunk be, így ettünk helyben sütött Stroopwafelt, a bódénál alig ácsingóztak páran. Igazából az egész piac a múltkori nyűzsgéshez képest szinte teljesen kihalt volt.
A süti: A sütős bácsi ott frissiben sütötte ezeket nagyokat, majd tette bele a karamellás öntetet. Nagyon, nagyon finom volt. Pontos megfogalmazás a gofri szerű ostya. Tényleg valami gofrisütőbe tette bele a tésztát, ami olyan vékony volt mint egy ostya. Így melegen, frissen sütve szinte biztos, hogy finomabb, mint az előre csomagolt, kisebb testvérei. A karamellás öntet is így, kicsit megolvadva, időnként ki akart folydogálni, de nem nem járt túl az eszünkön!! Fürgébbek voltunk, és még időjében kezdtük mindig a megfelelő helyen harapdálni az ostyát, nehogy a kabátunkon, netalántán a földön végezze néhány értékes csepp.
Két keréken érkeztünk a piacra, két keréken is hagytuk azt el. Először eléggé féltem a biciklin, az úton, az autók, sok őrült bicajos között. De másnap kiderült, hogy csak a sok évnyi kihagyás szólt belőlem, igazi, tényleges félelem nem volt, minden annak tűnő gondolat másnap tovaszállt a fejemből, mikor az úszoda felé róttuk a kilómétereket. Csak a fenekem sínylette meg egy kicsikét az elmúlt két napot. Vasárnap a kemény székre is alig tudtam leülni, így nehézkesen tekertem: végig a lábammal tartottam magam egy kicsit az ülés fölött....:P Mára viszont egész jól vagyok, gyorsan hozzászokom a biciklihez is, csak az első egy - két nap szörnyű....
Kevéske amszterdami kerékpáros történeteim között szerepel már a szakadó esőben való tekerés. Tegnap egész nap csúnya volt az idő, az úszásból már csöpögő esőben indultunk haza, majd, szó szerint szarrá áztunk, és a nap fénypontjaként egy autó is telibe fröcskölt....
Utána meg is állapítottam, hogy fölösleges volt a hajszárítónál majd negyed órát vesződni...megspórolhattuk volna az időt, és lehet akkor csak a hajam lett volna csúrom víz mire a lakás ajtajához érünk...Itt amúgy sem divat a hajszárító. Szeretnek az emberek vizes fejjel rohangálni az utcán. Vagy tudják, hogy úgyis eláznak, szükségtelennek tartják a már amúgy is vizes hajat megszárítani, ha újból vizes lesz. Ha nem, akkor meg kint a levegőn megszárad....Megfontolandó ez a gondolatmenet is.

A kutya

A holland rasta kutyus, a puli. Ilyet még nem láttam, a képen a majom a következő lépés, vagyis lehet pár év múlva szegény kutyuliból is ez lesz. Ezzé teszik. A hecc kedvéért cigit nyomnak a szájába, a nyakába nyaklánc, a fejére sapka.
Na de álljunk csak meg, kicsit előre szaladtam a történetben.
Sétáltam az utcán pár órája, nézelődtem, bambultam a kirakatokat, mikor egy nagyon kék nő-igaz csak a ruhája volt az, de az nagyon- majd kiszúrta a szemem, szinte fogpiszkálóval böködte. Az az indigókék miatt, csizma, kalap, hosszú szövetkabát, mintha a mátrixból lépett volna ki, amit épp kékben forgattak. Nos, jött a nő, inkább vonult, mint egy dáma, kezében egy pórázzal, minek végén egy puli!! Már régen láttam pulit, aranyos volt, bár a nőhöz furcsa, lehet a barátja adta a kezébe a pórázt, vigye le egy kört, ő nem ér rá. Tudják, mindenki olyan, amilyen a kutyája, vagy lehet fordítva..végülis mindegy. A végeredmény a lényeg, és ez mindkét esetben ugyanaz, hasonlítasz a kutyádra!!!
A nő nem. Tehát valószínű a barátjáé. A város tele rasztáshajú emberekkel....
Ez igazából nem sarkallt volna írásra, ha nem látom meg rajta- vagyis a kutyuskán- azokat a gyöngyöket, vagy miket, amiket a rasztás hajba szokta pakolni. A puli bundája is vagy zsinoros, vagy szalagos volt, nem tudom mi a kettő között a különbség, bár az is lehet hogy nemezes. Wikipédiában olvastam, hogy ilyen lehet a puli bundája, ill. bozontós. Na ez biztos nem volt.
Nos ezeken a "rastákon" citromsárga, piros, fekete és zöld színű gyöngyök voltak ráhúzva, több helyen, mint valami udvari bohócra...mint a majomra..:D
Ilyenkor nem kell kiállni a jogaiért? Őt megkérdezték? ÉS rábólintott- igen tetszik, pont úgy akarok kinézni mint a majom!! :D

Piac

A hétvégén, pontosabban szombaton -vasárnap egyáltalán nincs piacnap ebben az országban- meglátogattuk a piacot. Azért 'a' piac, mert a legforgalmasabb hollandföldön, és Európában a legnagyobb, ahol minden hétköznap egész nap reggeltől kb 17 óráig lehet vásárolgatni, nézelődni.
Van neki becsületes holland neve is, ami nem más, mint: Albert Cuyp Market.
Ez értelem szerűen az Albert Cuypstraat-n van Oud-Zuid negyedben (a Centrum is egy negyed, ez annál kicsikét kijebb található). Mind az utca, mind a piac velük azonos nevű festőről kapta a nevét, aki a 17.században élt, Albert Cuyp néven.
Maga a piac eredetileg utcai árusoknak adott otthont, ez viszont egyre kaotikusabb lett a 20.század elejére, így a város vezetése úgy döntött az 1900-as évek elején, minden szombat este piac lesz az utcában, majd pár évvel később ez a piac a hét 6 napján üzemelt, az utcát elzárva a forgalom elől ez idő alatt.
Ma már egy fő turista-célpontnak minősül a széles gyümölcs-, zöldség, hal-, húsválaszték miatt, ill. sütnek helyben Stroopwafel-t, eredeti holland édességet. Csak az országban lehet kapni, külföldön egyes helyeken (Amerika, Kanada), csak hasonló finomságot árulnak. Ez két gofriszerű kerek ostya, ami között karamellás töltelék van, amiket 10-20 darabos kiszerelésben lehet kapni, kávéhóz, teához, kakaóhoz fogyasztják, sokan előnyben részesítik a boltokban kaphatóval szemben a frissen készítettet.
Ilyen sütemény-sütő bódé van az utcában is. Utólag rémlik egy ablak, ahonnan finom illatok szálltak kifelé, és hatalmas sor cikázott előtte. Valószínű az volt az. Mi nem vettünk még, de majd ezt is kipróbáljuk!!
Ami még van: halaspultok, mindenféle hallal, tengeri herkentyűkkel. Láttunk homárt, rákot, mindenféle halat, tintahalat, ráját(ha minden igaz, és tényleg az volt..:P), polipot- csápok nélkül, meg rengeteg kis izét, aminek a nevét sem tudjuk. Jégágyon feküdtek nyersen, csupaszon, már halottan. Egyik sem ficánkolt. Legalább megölni nem kell őket, ha megveszi az ember....csak kibelezni, pikkely-, páncélmentesíteni...
Több zöldség-gyümölcsös is próbálta eladni az áruját, így kiabáltak. Azt sajnos nem tudjuk milyen frappáns, esetleg vicces szöveggel próbálták a vevőkre rásózni a portékát, mert csak hollandul hallattak a hangukat-nem értettük, de nagyon járt a szájuk az biztos, ez valószínű annak köszönhető, hogy gyakorlatilag üres volt a pultjuk, vagyis inkább vevő-mentes, tele minden jóval.
Virágárusokat is láttunk, meg mindenféle kozmetikumokat árusító (talán arab-félék voltak az árusok) sátrakat, ahol tényleg olcsóbban lehetett mindenféle, fajta márkás kozmetikumhoz hozzájutni, főleg ha többet veszel egy termékből. Nálunk a csarnokoknak van hasonló jellege (Pl.: Lehel-téri piac Bp-n, a sok kínai árussal).
Volt aki antik bútorokat árult- ez itt nagyon kedvelt, vagyis az antik, antikolt berendezési tárgyak-,és volt édességes!!! Fini csokik, különböző aszalt gyümölcsök, mindenféle rágcsa, mogyoró, mandula, meg hasonlók, cukormázzal leöntve is!! Nagyon finomak, és nagyon jó áron!! Magyar viszonylatban főleg.
Az árusok mögött boltok, kávézók, éttermek. Sokan a boltjaikból pakoltak még előre, ki az utcára is, csalógatva be a vásárlókat.
Lehetett vásárolni ruhákat, növényeket, biciklit. Házikészítésű kenyeret, befőtteket, savanyúságot is kínáltak az egyik bódéban.
Igazat megvallva, szinte mindenfélét meg lehetett itt találni. Hatalmas volt a tömeg, egyirányú közlekedés volt, vagyis jobbkéz-szabályos, nagyon nem lehetett a másik sávba átrohangálni, így aki meg akarta nézni az egészet, a végén meg kellett fordulnia, és újra végig sétálni, hogy lássa mindkét oldalon a kínálatot.
Jaa, és megkóstltuk végre az eredeti holland ételt, a sültkrumplit, majonézzel, papírtölcsérben!!! Finom volt, kicsit vastagabb mint a gyorséttermes krumlik, de csak sültkrumpli.