Azt még nem említettem, de nem titkolt vágyam, hogy megtanuljak főzni.
Nem, nem az a fajta szakács vagyok aki évek óta próbálkozik, de semmi sem sikerül rendesen.
Nem sózom el az ételt, nem a hús marad nyers, nem égetek oda mindent. Egész egyszerűen eddig nem volt hozzá ihletem, lehetőségem, alkalmam. Szinte alig volt a kezemben fakanál.
Volt mindig finom ebéd, amit otthonról hoztam. Nagyon ritkán kellett bármit is csinálnom, azokkal komoly gond nem volt, de ez többhetente egy-egy alkalom volt. Nem hiányzott. Ami zavart, hogy sokáig ezzel cikiztek. Hogy nem tudok főzni.
Most van alkalmam, lehetőségem, rá vagyok kényszerülve bizonyos mértékig. Minden megvan hozzá. Megy is. Nem is unalommal csinálom, tetszik ez a fakanállal való csodatevés. Jól érzem magam a tűzhely mellett.
Nos, ez volt a bevezető. Immár hatodik hete csak az én főztömet eszegetjük napról napra. Sajnos a szobában nincs sütő, így a süteménysütés nagyon le fog korlátozódni: fánkra, palacsintára. Több eszembe se jut...
Nos, mivel kitaláltam miért ne csináljak ilyeneket karácsonyra, sütő hiányában narancslekvárra adtam a fejem.
Nem, nem akarom, nem fogom leírni az összes apró részletet, arra vannak a főzös blogok. Van belőlük bőven, én is onnan lestem időnként. :D
Tegnap nekiálltam a többórás pucolásnak, főzésnek. Azért nem írom rögtön, hogy jó lett, mert még kicsit fokozni akartam a hangulatot, de nagyon finom lett!! Féltem nem lesz lekvárszerű, nagyon rossz lesz az íze... De nagyon finire sikeredett. Igazából a lekvárkészítést eddig csak messziről szemléltem, így olyan kérdések merültek fel a fejemben, amit meg sem mertem kérdezni. Így az ész, és logikus gondolkodás szerint próbáltam kitalálni a homályos részleteket. A másik kapaszkodó, "otthon anyu hogy csinálta?", "mit tett bele?"..stb. kérdésekre a válasz megkeresése az emlékek kusza világában.
Csak, hogy ti is érzékeljétek a problémát, felvázolok, egy-két ilyan gondolatot.
1. "Kell-e vizet hozzátenni, vagy csak úgy a gyümölcsöt kell melegíteni, forralni?" - erre a vágása közben jöttem rá, miközben több deci levet engedett.
2. "Cukrot, mikor tegyem hozzá?" - itt az emlékek, ill. annak a foszlányai voltak segítsegemre. Anyu mindig beletette a gyümölcsöt, és ráborította a cukrot.
3. "Meddig kell főzni? Lesz-e ebből egyáltalán lekvár? Nem túl sokáig van a tüzön?" - közben kiderült, hogy sokáig kellett, míg szinte teljesen el nem tűntek a darabok.
4. "A zselatin: Mennyit kéne bele tennem?" - hát, ez csak úgy jött. Most sem tudom eleget, sokat tettem-e bele. Nem volt dolgom eddig zselatinnal. Az mindenesetre biztos, hogy ami kihűlt, annak lekvárállaga van. (befőzőcukrot nem találtam a boltban...)
5. "Miután kész, beleöntöm az üvegekbe, de le kell azokat zárni rögtön? Vagy csak miután kihült?" - ez is-is probléma volt, a megoldását illetően. Voltak képeim, ahogy otthon az asztalon állnak a befőttes üvegekben a lekvárok, a saját kupakjukkal. Ill. Később megerősítettem a dolgot. Amikor az egyik üveget meg akartam húzni, vagyis a fedelét, és nagyon hamar kinyílott, de nem tudtam jobban meghúzni.
Titok nyitja, gondoltam a kihülés közben jobban rászorul. Így is lett. Reggel az egy picike - az üveg nagy csak benne lévő massza nem több 2 kanálnál :D - adagot amit nekünk szántam, maradt, azt megpróbáltam kinyitni. Neki kellett feküdnöm rendesen míg le nem jött.
Végülis sikerült a dolog. Nem kell aggódni, nem fogom rendszeresen a konyhában szerzett okosságaimat megosztani ilyen részleteséggel..:D
Most csak kicsikét dicsekedni akartam vele!! :D
Egy száz szó mint száz, jó lett, finom lett, bár az utóíze lekvárnak kicsit kesernyés. AZ okosok mind azt mondták egy nagyon kicsit mindegyik kesernyés. Hát jó. Elfogadom.
És több lett, mint amit írtak, hogy mennyi a várható eltehető mennyiség!! Ebben kellemeset csalódtam. Biztos a narancs héjától is függ, vagy nem tudom...vagyis a naracshús mennyisége, meg mennyire lédús....:D
Tegnap még meglátogattam egy hofje-t (egy kis falu elzárva a többi háztól a centrumban) is a városban, ahol Hollandia legöregebb háza található, 1407-ből, egy igazi faház. De erről többet és részletesebben kicsit később.
Nem sózom el az ételt, nem a hús marad nyers, nem égetek oda mindent. Egész egyszerűen eddig nem volt hozzá ihletem, lehetőségem, alkalmam. Szinte alig volt a kezemben fakanál.
Volt mindig finom ebéd, amit otthonról hoztam. Nagyon ritkán kellett bármit is csinálnom, azokkal komoly gond nem volt, de ez többhetente egy-egy alkalom volt. Nem hiányzott. Ami zavart, hogy sokáig ezzel cikiztek. Hogy nem tudok főzni.
Most van alkalmam, lehetőségem, rá vagyok kényszerülve bizonyos mértékig. Minden megvan hozzá. Megy is. Nem is unalommal csinálom, tetszik ez a fakanállal való csodatevés. Jól érzem magam a tűzhely mellett.
Nos, ez volt a bevezető. Immár hatodik hete csak az én főztömet eszegetjük napról napra. Sajnos a szobában nincs sütő, így a süteménysütés nagyon le fog korlátozódni: fánkra, palacsintára. Több eszembe se jut...
Nos, mivel kitaláltam miért ne csináljak ilyeneket karácsonyra, sütő hiányában narancslekvárra adtam a fejem.
Nem, nem akarom, nem fogom leírni az összes apró részletet, arra vannak a főzös blogok. Van belőlük bőven, én is onnan lestem időnként. :D
Tegnap nekiálltam a többórás pucolásnak, főzésnek. Azért nem írom rögtön, hogy jó lett, mert még kicsit fokozni akartam a hangulatot, de nagyon finom lett!! Féltem nem lesz lekvárszerű, nagyon rossz lesz az íze... De nagyon finire sikeredett. Igazából a lekvárkészítést eddig csak messziről szemléltem, így olyan kérdések merültek fel a fejemben, amit meg sem mertem kérdezni. Így az ész, és logikus gondolkodás szerint próbáltam kitalálni a homályos részleteket. A másik kapaszkodó, "otthon anyu hogy csinálta?", "mit tett bele?"..stb. kérdésekre a válasz megkeresése az emlékek kusza világában.
Csak, hogy ti is érzékeljétek a problémát, felvázolok, egy-két ilyan gondolatot.
1. "Kell-e vizet hozzátenni, vagy csak úgy a gyümölcsöt kell melegíteni, forralni?" - erre a vágása közben jöttem rá, miközben több deci levet engedett.
2. "Cukrot, mikor tegyem hozzá?" - itt az emlékek, ill. annak a foszlányai voltak segítsegemre. Anyu mindig beletette a gyümölcsöt, és ráborította a cukrot.
3. "Meddig kell főzni? Lesz-e ebből egyáltalán lekvár? Nem túl sokáig van a tüzön?" - közben kiderült, hogy sokáig kellett, míg szinte teljesen el nem tűntek a darabok.
4. "A zselatin: Mennyit kéne bele tennem?" - hát, ez csak úgy jött. Most sem tudom eleget, sokat tettem-e bele. Nem volt dolgom eddig zselatinnal. Az mindenesetre biztos, hogy ami kihűlt, annak lekvárállaga van. (befőzőcukrot nem találtam a boltban...)
5. "Miután kész, beleöntöm az üvegekbe, de le kell azokat zárni rögtön? Vagy csak miután kihült?" - ez is-is probléma volt, a megoldását illetően. Voltak képeim, ahogy otthon az asztalon állnak a befőttes üvegekben a lekvárok, a saját kupakjukkal. Ill. Később megerősítettem a dolgot. Amikor az egyik üveget meg akartam húzni, vagyis a fedelét, és nagyon hamar kinyílott, de nem tudtam jobban meghúzni.
Titok nyitja, gondoltam a kihülés közben jobban rászorul. Így is lett. Reggel az egy picike - az üveg nagy csak benne lévő massza nem több 2 kanálnál :D - adagot amit nekünk szántam, maradt, azt megpróbáltam kinyitni. Neki kellett feküdnöm rendesen míg le nem jött.
Végülis sikerült a dolog. Nem kell aggódni, nem fogom rendszeresen a konyhában szerzett okosságaimat megosztani ilyen részleteséggel..:D
Most csak kicsikét dicsekedni akartam vele!! :D
Egy száz szó mint száz, jó lett, finom lett, bár az utóíze lekvárnak kicsit kesernyés. AZ okosok mind azt mondták egy nagyon kicsit mindegyik kesernyés. Hát jó. Elfogadom.
És több lett, mint amit írtak, hogy mennyi a várható eltehető mennyiség!! Ebben kellemeset csalódtam. Biztos a narancs héjától is függ, vagy nem tudom...vagyis a naracshús mennyisége, meg mennyire lédús....:D
Tegnap még meglátogattam egy hofje-t (egy kis falu elzárva a többi háztól a centrumban) is a városban, ahol Hollandia legöregebb háza található, 1407-ből, egy igazi faház. De erről többet és részletesebben kicsit később.
Nehogy elbízd magad.
VálaszTörlésÉn is azon vagyok..:D
VálaszTörlés