A hétvégén, pontosabban szombaton -vasárnap egyáltalán nincs piacnap ebben az országban- meglátogattuk a piacot. Azért 'a' piac, mert a legforgalmasabb hollandföldön, és Európában a legnagyobb, ahol minden hétköznap egész nap reggeltől kb 17 óráig lehet vásárolgatni, nézelődni.
Van neki becsületes holland neve is, ami nem más, mint: Albert Cuyp Market.
Ez értelem szerűen az Albert Cuypstraat-n van Oud-Zuid negyedben (a Centrum is egy negyed, ez annál kicsikét kijebb található). Mind az utca, mind a piac velük azonos nevű festőről kapta a nevét, aki a 17.században élt, Albert Cuyp néven.
Maga a piac eredetileg utcai árusoknak adott otthont, ez viszont egyre kaotikusabb lett a 20.század elejére, így a város vezetése úgy döntött az 1900-as évek elején, minden szombat este piac lesz az utcában, majd pár évvel később ez a piac a hét 6 napján üzemelt, az utcát elzárva a forgalom elől ez idő alatt.
Ma már egy fő turista-célpontnak minősül a széles gyümölcs-, zöldség, hal-, húsválaszték miatt, ill. sütnek helyben Stroopwafel-t, eredeti holland édességet. Csak az országban lehet kapni, külföldön egyes helyeken (Amerika, Kanada), csak hasonló finomságot árulnak. Ez két gofriszerű kerek ostya, ami között karamellás töltelék van, amiket 10-20 darabos kiszerelésben lehet kapni, kávéhóz, teához, kakaóhoz fogyasztják, sokan előnyben részesítik a boltokban kaphatóval szemben a frissen készítettet.
Ilyen sütemény-sütő bódé van az utcában is. Utólag rémlik egy ablak, ahonnan finom illatok szálltak kifelé, és hatalmas sor cikázott előtte. Valószínű az volt az. Mi nem vettünk még, de majd ezt is kipróbáljuk!!
Ami még van: halaspultok, mindenféle hallal, tengeri herkentyűkkel. Láttunk homárt, rákot, mindenféle halat, tintahalat, ráját(ha minden igaz, és tényleg az volt..:P), polipot- csápok nélkül, meg rengeteg kis izét, aminek a nevét sem tudjuk. Jégágyon feküdtek nyersen, csupaszon, már halottan. Egyik sem ficánkolt. Legalább megölni nem kell őket, ha megveszi az ember....csak kibelezni, pikkely-, páncélmentesíteni...
Több zöldség-gyümölcsös is próbálta eladni az áruját, így kiabáltak. Azt sajnos nem tudjuk milyen frappáns, esetleg vicces szöveggel próbálták a vevőkre rásózni a portékát, mert csak hollandul hallattak a hangukat-nem értettük, de nagyon járt a szájuk az biztos, ez valószínű annak köszönhető, hogy gyakorlatilag üres volt a pultjuk, vagyis inkább vevő-mentes, tele minden jóval.
Virágárusokat is láttunk, meg mindenféle kozmetikumokat árusító (talán arab-félék voltak az árusok) sátrakat, ahol tényleg olcsóbban lehetett mindenféle, fajta márkás kozmetikumhoz hozzájutni, főleg ha többet veszel egy termékből. Nálunk a csarnokoknak van hasonló jellege (Pl.: Lehel-téri piac Bp-n, a sok kínai árussal).
Volt aki antik bútorokat árult- ez itt nagyon kedvelt, vagyis az antik, antikolt berendezési tárgyak-,és volt édességes!!! Fini csokik, különböző aszalt gyümölcsök, mindenféle rágcsa, mogyoró, mandula, meg hasonlók, cukormázzal leöntve is!! Nagyon finomak, és nagyon jó áron!! Magyar viszonylatban főleg.
Az árusok mögött boltok, kávézók, éttermek. Sokan a boltjaikból pakoltak még előre, ki az utcára is, csalógatva be a vásárlókat.
Lehetett vásárolni ruhákat, növényeket, biciklit. Házikészítésű kenyeret, befőtteket, savanyúságot is kínáltak az egyik bódéban.
Igazat megvallva, szinte mindenfélét meg lehetett itt találni. Hatalmas volt a tömeg, egyirányú közlekedés volt, vagyis jobbkéz-szabályos, nagyon nem lehetett a másik sávba átrohangálni, így aki meg akarta nézni az egészet, a végén meg kellett fordulnia, és újra végig sétálni, hogy lássa mindkét oldalon a kínálatot.
Jaa, és megkóstltuk végre az eredeti holland ételt, a sültkrumplit, majonézzel, papírtölcsérben!!! Finom volt, kicsit vastagabb mint a gyorséttermes krumlik, de csak sültkrumpli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése