Múzeumban jártunk, modern kiállítást láttunk. A társadalom, kultúra által elfogadott normálisság határát túllépve, a nem normális fogalmát feszegette.
Igazából rá kellett jönnünk mi a modern művészethez hülyék vagyunk, vagy a művészet hozzánk. Mindegy. Végeredmény: Nem sok mindent értettünk.
Egy-egy kiállított darab előtt értetlenül álltunk.
Mozogtak ott a zsákok, valamit mondtak is közben (ezt nem értettük, mert ők csak hollandul beszéltek), láttunk egy tolószékes bácsit a szikla tetején, pontosabban Stephen Hawking a beteg fizikus ült a világ tetején.
Egyik terem közepén próbababák álltak mindenféle kinövéssel, mellettük képek beteg emberekről, akiknek mindenhol mindenféle csúnya kinövése volt, valami betegség miatt. Ez a "kiállított darab" hatásos volt. A második fénykép láttán egy könyv jutott eszembe. Otthon van egy könyvünk mindenféle nagyon veszélyes vírusról, rengeteg képpel illusztráltak minden fejezetet. A hatás is hasonló volt, mint amikor kicsiként a könyvet lapozgattam. A hátamon végigfutott a hideg...Kicsit megborzongtam. Ijesztő volt.
Láttunk droid macikat (lehet más állatok voltak, de így tudtuk csak őket beazonosítani) falra felakasztva, erdeti műanyag csomagolásban, ahogy a boltban árulják őket, vékony csövekkel összekötve.
Egy ember az élete során rengeteg gyógyszert, pirulát vesz be. Ezt a mennyiséget meg is mutatták nekünk. Egy üveglap alatt különböző életszakaszokat érzékeltettek, apró tárgyakkal (gyerekkorhoz: pl. biciklis képek, mellette gipsz..). A jelképek mellett a tömérdek mennyiségű tabletta. Ez kicsit sokkoló volt.
Lehetett rövidfilmeket is nézni. Az egyik több idősebb, de az örök fiatalságért bármit megtévő nők voltak, nagyrészük legalább annyiszor feküdt kés alá, ahány évesek is voltak valójában. (KB.60 körül volt mind a 4 hölgy)
Mozgóképek sorozatának segítségével bepillantást láthattunk az arab kultúrába is. Énekelve meséltek nekünk munka közben az életükről.
Egy másik "filmecskében" egy fiatal, vékony lány járta az áruházakat, azt kutatva, hol talál magának kostolókat. Kis szatyorral a kezén sétálgatott észrevétlenül, és pakolta a kaját, italt, éppen ami volt a papírszütyőjébe. Amolyan kleptomániásféle volt.
Vetítettek még egy filmet, illetve több volt még, de ami emlékezetes marad számomra egy ideig biztos, az a művégtagokról szólt. Legalábbis olyan műtagféle szerkezete volt az embereknek, akiknek valamijük hiányzott. Kezük, lábuk, fél arcuk. Mintha félig robotok lettek volna. A hiányzó rész helyén, egy sokféle kiálló fém szerkezet volt. Ez lesz a vége, ha az implantátumokat is elkapja egy vírus, és elfertőződnek. Fémösszevisszaságok nőnek ki a vertőzőtt fém részből. Egyetlen szó jutott akkor, amikor néztem, és most is az eszembe: morbid.
Hát, röviden ennyi a kiállításról. Több részre egyáltalán nem is emlékszem, pedig majd 2 órát töltöttünk ezek tanulmányázásával. Úgy néz ki, nem sok sikerrel....:(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése